Duna Coop
2015-09-03
Cardo
2015-09-03

    Central Drinks

A Central – Drinks Kft. ital-nagykereskedelemmel foglalkozó cég, a CBA Franchise hálózat tagja. Jelenleg Budapesten és a közép-magyarországi régióban, 11 telephelyéről több ezer vevőjét szolgálja ki, összesen több százezer hektoliternyi árut mozgatva. A cég 2011-edik évi árbevétele húszmilliárd forintos nagyságrendben mozgott, ami több mint egymillió kibocsátott számlát jelentett.

A Central-Drinks Kft. esetében az ERP rendszer lecserélését 2009-hez közeledve a telephelyek számának és forgalmának rohamos növekedése, a jövőbeli növekedési és központosítási törekvések, az egyre összetettebb üzleti folyamatok és beszállítói informatikai igények indokolták. Az akkoriban használatban lévő informatikai rendszer már nem tudott megfelelő támogatást biztosítani, ez pedig rövid időn belül a növekedés és a hatékony működés gátja lett.

Az ERP rendszer bevezetésének döntés-előkészítési szakaszában a Central-Drinks Kft. számára az alábbi szempontok voltak a legfontosabbak:

A cég üzleti folyamatait és jövőbeni elképzeléseit teljes mértékben kiszolgáló vállalatirányítási rendszer kerüljön bevezetésre, amely rugalmasan testre szabható, alakítható, továbbfejleszthető.

A vezetői információs rendszer az ERP rendszer részeként működjön, biztosítsa a megfelelő kimutatásokat, segítse a vezetői döntések meghozatalát az egyes üzleti területeken és cégvezetői szinten egyaránt.

Központi szerveres megoldás kerüljön üzembe, amely garantálja a biztonságos adattárolást, a központi irányítást és kontrollingot a telephelyi-területi sajátosságok logikai kezelésével.

Magas fokú rendelkezésre állást biztosít, gyorsan és hatékonyan kezeli a nagyszámú tranzakciót és összetett folyamatokat.

A bevezetendő ERP rendszer kapcsán elérhető hatékonyság-növelési, erőforrás- és költségcsökkentési lehetőségek kihasználásával a beruházás 2-3 éven belül térüljön meg..

A fenti követelmények kielégítésére a VERK/400 csomag megfelelő megoldást jelentett – a nagykereskedelmi ERP rendszerbevezetésekben szerzett több mint tíz éves szakmai tapasztalat szintén az R&R Software mellett szólt.